NAGYPÉNTEKI VARÁZS

MEDVECZKY ÁDÁM, KOSSUTH-DÍJAS KARMESTER: KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE ÁLTAL NYERÜNK BŰNBOCSÁNATOT

A természet különleges színben ragyog; hirtelen délelőtti verőfény száll a tájra. Az erdők és mezők virágai harsány színekben ontják a táj ezernyi illatát. Az elbűvölt Parsifal csodálkozó kérdésére Gurnemanz így felel: „ez a nagypénteki varázs”. Parsifal döbbent kétkedéssel reagál: ez hogy lehet? Hiszen nagypéntek a fájdalom és a gyász napja, ahol minden, ami él, az ember, és a növényzet sötétbe borul. – Nem fiam – így Gurnemanz – nagypéntek a megvilágosodás napja, hiszen akkor kap az emberiség örök megváltást, világosságot, fényt.
 
Wagner operája, a Parsifal, ugyanúgy, mint A varázsfuvola, csodálatos etikai és magasztosságot árasztó síkon mozog. Amfortas sebe, Kundry (Bűnbánó Magdolna megmintázása) bűnössége, Parsifal esendősége Krisztus kínszenvedése által nyer bűnbocsánatot. Itt a nagypéntek jelenti a megváltást.
 
Johann Sebastian Bach megírta a Húsvéti oratóriumot a Karácsonyi oratórium megfelelő párjaként. Sajnos ritkán hangzik el. Bach a megváltás ünnepét két remekbe szabott művével, a Máté-passióval és a János-passióval tárja elénk. Passio: szenvedés. A Máté-passió erőteljes dráma, míg a János-passió szeretetteljes líra. Hiszen János volt az, akire Jézus vére hullott a keresztfa alatt, és akit Ő utolsó szavaival testvérévé fogadott. János leírja, hogy Jézus nem a szenvedés borzalmát állítja a középpontba, hanem azt, hogy most fog megdicsőülni. Bach a Máté-passióban, annak is a nyitótételében, szívszaggató módon jeleníti meg a szenvedés kálváriamenetét, a szánakozó, illetve kíváncsiskodó embertömeget. De mindenek felett megszólal a magasban az angyalok dicsőítő és megváltást ígérő zsoltárdallama.
 
„Nagyorosz Húsvét”. Rimszkij-Korszakov nyitánya ékes példája a szláv kultúra feltámadás-központúságának – lélekemelő himnusz. Nem véletlen, hogy az orosz nyelvben a Húsvét és a vasárnap ugyanaz a szó. „Feltámadunk!” – így köszöntik ismerős és ismeretlen emberek egymást Húsvétkor Tolsztoj remekművében; és ez a feltámadás belső megtisztulásunkat is jelenti, mint Tolsztoj rossz útra tévedt hősnőjénél is. Tolsztojnak igaza lehet, hiszen még a halálos betegségből való felgyógyulást is segíti az erős hit. A gyógyulás hite és az istenhit egy tőről fakad. A hit úgy lesz életerő, hogy táplálja az akaratot, mégpedig az isteni akaratot fürkészve. Életerő nélkül azonban meghasonlás következik, felborul a rendszer, a szervezet, a társadalom. Jézus azt mondja: „A meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik.” (Lk 11,17) Ilyen összeomlást jelez nálunk a depresszió, a szándékos gyermektelenség, a függőségek, az elköteleződés hiánya a családi, vallási és civil életben, az elvándorlás, a hazaszeretet megfogyatkozása stb., mindaz, aminek napjainkban tanúi vagyunk.
 
Mascagni Parasztbecsület című operája véres dráma, de a cselekmény mellett nemcsak a Húsvéti kórusban, hanem más jelentekben is érezzük a bűnbánat, a vezeklés és a megtisztulni vágyás intonációit. A féltékenysége miatt tragédiát előidéző Santuzza az intermezzóban és a darab végén lelkünkben befogadást nyer.
 
Tagadhatatlan, hogy a Húsvétnak vannak köznapi örömei; gyermek- és ifjúkorban az iskolai szünet és a locsolkodás, felnőtt korban az ajándékozás, az unokák kerti „fészekkeresése” és a családi összejövetelek. Ezek mind csodálatos dolgok, melyeket vállalni kell; apró örömök készítenek helyet lelkünkben a fény befogadására, a nagypénteki csodák megértésére.
 
Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester, az Operaház mesterművésze és örökös tagja