Az identitás visszavétele – Újjáalakuló sportegyesületek az 1956-os forradalom idején

„Szüntessék meg a rossz emlékeket felidéző egyesületeket és ne szégyelljük a sok nagy sikert elért FTC, MTK, UTE, KAC és a többi egylet létrehozását. A Bp. Honvéd váljék újra Kispest kedvelt csapatává […]. Legyen újra FTC vagy Ferencváros: hangozzék fel a jólismert buzdítás: hajrá Fradi. Alakítsák meg a Bp. Vörös Lobogóból a nagymúltú MTK-t, a Bp. Dózsából pedig az UTE-t” – Gál Zoltán, a Magyar Nemzet sportújságírója a lap 1956. október 31-ei számában ekképpen vonta le a több mint egy hete zajló nemzeti forradalom által teremtett új helyzet sportegyesületekre vonatkozó következtetéseit. A négy felsorolt budapesti klubbal történt változásokat a RETÖRKI munkatársa, Nagymihály Zoltán tekinti át.

Az 1956-os mindenszentek különleges betűkkel íródott a Ferencvárosi Torna Club történelemkönyvébe. Az 1949 és 1951 közötti, a sportegyesületeket lenyelő államosítással járó mögöttes, ugyanakkor nagyon is lényegi szándékok – ahogy az FTC történetéről kiváló kötetet író Koós Levente fogalmazott: „a sportegyesületekhez kötődő jelentések, társadalmi identitások átrajzolása” – e klubnál voltak a legérzékelhetőbbek. A legnépszerűbb magyar sportegyesület szurkolói az általános rendszerellenes attitűdön kívül az ÉDOSZ SE, majd a Budapesti Kinizsi „Ferencvárosra erőltetett álruháját” (Csillag Péter megfogalmazása) is le kívánták vetni, ezáltal visszaszerezve klubjuk identitásának legfontosabb elemeit – annak nevét és zöld-fehér színeit. A szabadságharcos Dudás József lapja, a Magyar Függetlenség szerint 7–8 ezer, a Magyar Nemzet szerint mintegy 4 ezer fradista előtt a sportemberek – és egyben a megalakított forradalmi bizottság tagjai – közül a focicsapat bekkje, Kispéter Mihály, az olimpiai bajnok vízipólós vagány, a szabadságharc bukása után emigráló Németh János („Jamesz”), illetve a korábbi labdarúgó szövetségi kapitány, Pataki Mihály szólt az egybegyűltekhez. Tóth Lajos, az FTC korábbi főtitkára pedig arról beszélt, hogy az újjáalakult egyesület azonnal felveszi a kapcsolatot a többi klubbal a sportélet megkezdése érdekében. „A lelátók tetején enyhe novemberi szél fújdogálta a zászlókat: nemzetiszínű lobogónkat és mellette egy másik zászlót, azt a zászlót, amelyet csaknem egy évtizeddel ezelőtt rakott fel a klubház padlására a pályagondnok: a zöld-fehér zászlót. […] Néhányan bekötött fejjel beszélgettek a tömegben, olyanok, akik tegnap vagy tegnapelőtt még fegyverrel kezükben harcoltak a magyar szabadságért, azért is, hogy most ennek az ünnepi eseménynek tanúi lehessenek” – írta az ünnepi pillanatokról a Magyar Népsport tudósítása. Aligha véletlen, hogy a focicsapat régi-új nevén első meccsét a bécsi Rapid ellen kívánta játszani: egy, a szintén zöld-fehér egyesület elleni 1955. húsvéti mérkőzésen ugyanis – Ónody Lajos szakosztályvezetőnek köszönhetően –, ha „magánakció” keretében is, de a hagyományos színösszeállításban léptek pályára a játékosok.

A Fradi újjáalakulásának sajtóbeli dokumentáltságához és későbbi szakirodalmi feltárásához képest sokkal kisebb publicitást kapott a többi klub „visszatérési kísérlete”. Az 1950-től Budapesti Textiles, 1951-től az Államvédelmi Hatóság egyesületeként Budapesti Bástya, majd 1953-tól újra a textiles szakszervezet fennhatósága alá kerülő korábbi Magyar Testgyakorlók Köre is november 1-jére hirdette meg gyűlését. Gáspár Miklós főtitkár „az MTK volt tagjait” hívta a Bajza utcai klubhelyiségben lezajló alakulásra. Bár a fehér-piros, majd kék helyett a hagyományos kék-fehér színek és a tradicionális név visszaszerzését csak a decemberi közgyűlés véglegesítette, a focicsapat november 3-án kezdődő, előrehozott „nyugati portyáját” – amelyre a klub szurkolója, Nagy Imre miniszterelnök adott engedélyt – már MTK néven játszotta, sőt a Magyar Ifjúság említést tett az egyesület forradalmi bizottsága által javasolt, a hősi halottak és áldozatok megsegítésére lejátszandó Fradi-MTK mérkőzés lebonyolítása is. Míg e két egyesületnek sikerült megőrizni legalábbis a visszaszerzett nevet a kádári visszarendeződés során is, mindez sokkal bonyolultabbnak bizonyult a klubstruktúrájában az erőszakszervezetekhez (be)kötött egyesületek számára. Az Újpesti Torna Egylet (UTE) forradalmi bizottsága a szabadságharc leverése után intézőbizottságként élt tovább, és ragaszkodni látszott a tradicionális névhasználathoz. 1957 januárjában mintegy négyezer szurkoló buzdította Dózsa helyett „Hajrá Újpest” rigmusokkal csapatát a Vasas elleni edzőmérkőzésen, de a kerületi drukkerek a hónapban annak is örülhettek, hogy a futballban a másodosztályú Vasas Izzó bázisán az UTE játszott mérkőzést, többek között a későbbi legendás labdarúgó, Göröcs Jánossal a soraiban. A belügy ellenállása miatt ugyanakkor csak egy felemásnak is túlzással nevezhető eredményt sikerült elérni: a színeiben végig lila-fehérnek meghagyott egyesület Budapesti helyett Újpesti Dózsa néven szerepelt a továbbiakban és ért el komoly sikereket. És bár a Népszabadság 1956. november elején arról tudósított, hogy a „Kispest labdarúgó csapata” megérkezett Bécsbe, és az egykori Kispesti Atlétikai Club is újjáalakult, a legnagyobb veszteséget alighanem e klub szenvedte el. A Budapest Honvéd megmaradt, a kerület identitása nem jelent meg a névben, a futballcsapat ráadásul elvesztette emigrációban maradó legfontosabb játékosait, akik kedvencekből durva sajtótámadások célpontjai lettek.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc napjaiban a magyar társadalom példátlan önszerveződési képességéről tett tanúbizonyságot. Ez alól nem képeztek kivételt a sportegyesületek sem, amelyek igyekeztek hagyományos identitásuk minél több elemét visszaszerezni. Persze a sport ezekben a napokban sokadlagos kérdés volt. Ahogy a klubkötődés is: hatvankilenc év után is egyszerre emlékezünk azokra, akik a legdrágábbat, életüket adták a magyar szabadságért. A Vasas úszóedzőjére, az egykori öttusázó Hegedűs Istvánra, az MTK-s kajakozó Nagy Józsefre, a Testnevelési Főiskola hallgatójára, Szórádi Tiborra és a Csepel egykori öttusázójára, a börtönben költővé érett Gérecz Attilára. Felidézzük az olimpikonok forradalmi bizottságának kiállását: az újpesti Gyarmati Dezsőét és a kispesti Benedek Gáborét. És nem felejtjük a Ferencváros két magyar bajnok jégkorongozóját, Schneck Jánost és Kondorosi Tihamért, akik október 23-án félreverték a Rókus-kápolna harangjait.  

Alakuló közgyűlést tart az MTK. Népakarat, 1956. 11. 01. 4.

Arday András–L. Pap István–Thury Gábor: Vér és aranyak. Sport – forradalom – olimpia – emigráció. Budapest, Ringier, 2006.

Csapó Zoltán–Laszip Gábor: Újpesti sportkrónika I. A Dózsa SE születésétől az Újpesti Dózsa első aranykoráig, 1950–1964. Budapest, Aposztróf, 2020, 213–227.

Csillag Péter: Zöld vércseppek. 1956. november 1. – Így adta vissza színét és nevét a piros-fehér Fradinak a forradalom. Nemzeti Sport, 2016. 10. 31.

[g. z.] Gál Zoltán: FTC, MTK, UTE, KAC. Magyar Nemzet, 1956. 10. 31. 4.

Hajrá Fradi! Újra megalakult az FTC. Magyar Nemzet, 1956. 11. 02. 4.

Horváth Zsolt: Kinizsi, Bástya, Vörös Lobogó. A sportegyesületek államosítása, 1949–51. História, 2003/8, 21–25.

Koós Levente: „Ha majd az ellenségek kibékülnek, otthon találkozni fogunk”. Czibor Zoltán és a belügy. Aetas, 2015/4, 67–81.

Koós Levente: Egészpályás letámadás. A Fradi és az állambiztonság 1945–1970 között. Budapest, InverzMedia, 2019.

Nagymihály Zoltán: „Tiszta hősöknek néznek minket”. Történetek és emlékképek 1956-ból – a forradalom és a sport összefüggéseiről. Rendszerváltó Szemle, 2024/1, 19–31.

Rózsaligeti László: A Fradi piros-fehérben. A Ferencváros labdarúgói a Rákosi-korszakban. Nagykanizsa, Alma Mater Zala, 2015.

[Sport]. Népszabadság, 1956. 11. 01. 4.

Török Péter: Az 56-os Jézuska kék-fehér mezt viselt. Nemzeti Sport, 1999. 08. 08. 12–13.

Újjáalakult a Fradi és az MTK. Magyar Függetlenség, 1956. 11. 02. 4.

Zöld-fehérek találkozója. Új Magyarország, 1956. 11. 03. 4.

[zsolt]: Megtörtént a döntés: továbbra is működik a Budapest Honvéd. A labdarúgó-csapat indul az NB I-ben. Sport, 1957. 02. 12. 3.



Forrás: retorki.hu
(2025.11.01.)