1956. NOVEMBER 10-ÉIG KITARTOTTAK A SÁTORALJAÚJHELYI NEMZETŐRÖK

A sátoraljaújhelyi nemzetőrség tagjai 1956. november 5-én rajtaütöttek a tanácsházán, foglyul ejtették a szerveződő karhatalom és a pártbizottság több vezetőjét. 6-án elfoglalták a városi nyomdát, ahol röplapokat készítettek, majd azokat a városban terjesztették. A csoport november 10-én oszlott fel, akkor a szovjetek lefegyverezték a nemzetőröket.

November 4-én hajnal indult meg a szovjet támadás, hogy leverje a magyar forradalmat. Budapesten lángok csaptak fel, fiatalok százai, ezrei fogtak fegyvert, hogy megállítsák az agresszort. Vidéken csak kevés helyen ropogtak a fegyverek és korán elhallgattak. Voltak azonban, akik nem a városokban próbáltak harcba szállni a létszámban és tűzerőben szinte kimeríthetetlen fölénnyel rendelkező idegen hadsereggel szemben. Ezek a csoportok szerte az ország legkülönbözőbb részeiben spontán szerveződtek és a hegyekben bújtak meg. Kiemelendők közülük a mecseki láthatatlanok és a kőkapui felkelők, utóbbiak Kummer Károly sátoraljaújhelyi nemzetőrparancsnok vezetésével a zempléni hegyekben rendezték be táborukat.

Kummer Károly november 4-én hajnalban, a szovjet támadás hírére szólította fel nemzetőreit az ellenállásra. Többségük csatlakozott a hívószóra, így még a délelőtt folyamán egy nagyobb fegyveres egység vonult ki Kőkapura. A szabadságharcosoknak gyorsan híre ment a környéken, sokan csatlakoztak hozzájuk a környező településekről. Azóta számos akciót hajtottak végre, lefegyverzések, sőt kommunisták túszul ejtése is növeli hírüket.  A szovjetek így a tárgyalás mellett döntöttek.

November 9-én a szovjet hadsereg tokaji parancsnoksága telefonon vette fel a kapcsolatot a zempléni ellenállókkal. Közölték velük, hogy körülzárták őket, tüzérséggel, tankokkal és jelentős túlerővel rendelkeznek, a felkelők helyzete tehát teljesen reménytelen. Ezután ultimátumot adtak: ha nem teszik le azonnal a fegyvert, támadnak. Kummer haladékot kért, s végül másnapra beszéltek meg találkozót. A kőkapuiak készültek a tárgyalásra, de alapvetően még a harcra összpontosítottak. Azt tervezték, hogy támadás esetén beengedik az ellenséget Kőkapura és harc közben teszik át meglepetésként székhelyüket Rostáló tanyára, ahová másnap négy teherautóval jelentős számú fegyvert szállítottak. Kummer tehát magabiztosan, új haditervvel a fejében készült a találkozóra.

Kummer Károly parancsnok két harcosa és az őt tolmácsként kísérő Tomcsányi Amália újheli ápolónő társaságában indult a tárgyalásra. A találkozóra a Füzérradvány és Pálháza közötti országút kőkeresztjénél került sor, majd a tárgyalást a pálházai postahelyiségben ejtették meg. A szovjet delegáció élén egy őrnagy állt, aki térképen fedte fel csapatai, a harckocsik és lövegek elhelyezkedését, majd megadásra szólította fel Kummer Károlyt.

A tárgyalást időközben egy kisebb konfliktus zavarta meg. A szovjet tisztnek föltűnt, hogy a kőkapui tolmács, Tomcsányi Amália anyanyelvi szinten beszél oroszul és azzal gyanúsította meg, hogy közülük való, orosz hazaáruló. Szegény fiatal leány dühödten, sírva vágta a szovjet tiszt képébe, hogy csak azért beszél ilyen szépen oroszul, mert tíz évet töltött politikai elítéltként különböző lágerekben, ahol majdnem elfelejtette a saját anyanyelvét. Végül a kedélyek lenyugodtak, s ismét higgadtan folytatódott a tárgyalás.

Kummer Károly kezdetben nem állt kötélnek. Kételkedett a szovjet tiszt szavainak hitelességében, nem hitte el, hogy valóban körbezárták őket, ezért az őrnagy gépkocsiba ültette és megmutatta a szovjet csapatok nagy részét. A kőkapuiak parancsnoka a hatalmas túlerőt látva belátta az ellenállás értelmetlenségét. Megszületett tehát az egyezség: a felkelők szabad elvonulás fejében megadják magukat leteszik a fegyvert.  Kummer visszatért Kőkapura, ahol megmaradt csoportja töredékének élén letette a fegyvert a szovjet egységek előtt.

A szovjetek egyelőre tartották magukat a szavukhoz. 

Kummer Károlyt tartották csak fogva, de egy hét múlva helyezték szabadlábra. Nem sokkal később nyugatra menekült, 1958-ban távollétében ítélték halálra. Bíróság elé állították csapatának számos tagját is, közülük Józsa Györgyöt kivégezték.

Forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/BAZM_Lf_46_1956/?pg=199&layout=s