HUNGARIKUM LETT A MAGYAR NYEREG ÉS A PETŐ-MÓDSZEREN ALAPULÓ KONDUKTÍV PEDAGÓGIA RENDSZERE
A Hungarikum Bizottság ülésén két új értékről döntöttünk: a Hungarikumok Gyűjteményébe tartozik immár a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszere is - írta közösségi oldalán Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja.
"Emellett a Magyar Értéktár a Magyarország tortája versennyel, a Bükki ősember-barlangokkal, a botanikus kerttel és a régi magyar szőlőfajtákkal bővült.
A Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma 98-ra emelkedett, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon" - közölte Lezsák Sándor.
Pető András orvos-gyógypedagógus által megalapozott konduktív pedagógiai módszer, amelyet magyar szakemberek építettek fel és használnak a mai napig világszerte. Konduktor képesítés csak Magyarországon szerezhető, része a köznevelésnek és a közegészségügynek, így a rászorulók a szolgáltatást az állami szociális rendszer keretein belül, támogatással vehetik igénybe. Magyarország kormánya 2014 óta a határon túli magyarság számára is elérhetővé tette a szolgáltatást – írta az Agrárminisztérium
Hungarikum lett a keleti típusba tartozó magyar nyereg is, amelyet a török elleni harcokban is hatékonyan használt a könnyűlovasság. A Kárpát-medencében történt megtelepedést követően bizonyos fejlődésen ment át, tiszafüredi változata parasztságunk köznapi életében és ünnepi alkalmaiban is megbecsülés tárgya volt – ismertették.
A Magyar Értéktár a Magyarország tortája versennyel bővült, ami a közlemény szerint már 18. éve a Magyar Cukrász Ipartestület által kerül megrendezésre. A tradicionálisan magyar alapanyagokból készült tortát államalapításunk ünnepén, minden év augusztus 20-án mutatják be országszerte a cukrászdák.
A Bükki ősember-barlangok is a Magyar Értéktárba került, régészeti leletei arról tanúskodnak, hogy a történelem előtti idők óta meghatározó az innovatív ember jelenléte a Bükk-térségben. Már az őskorban is kiemelkedett iparával, a babérlevél alakú kőeszköz készítési technikájával önálló kultúrát képviselve.
A Magyar Értéktárba botanikus kert is bekerült, az 1800-as években alakult Szarvasi Arborétum 82 hektáros területével az ország legnagyobb dendrológiai gyűjteménye, a hazai növényi génvagyon őrzője, országos természetvédelmi jelentőségű kert. Itt található a Magyarországon egyedülálló, a kert szimbólumának tekinthető idős hegyi mamutfenyő.
A Régi magyar szőlőfajták is az Értéktárba kerültek, a magyar borkultúrában jelentőségük megkérdőjelezhetetlen. Az AM közleménye szerint több mint száz régi helyi fajtával rendelkezünk, ezek közül viszont csak 10-15 maradt meg jelentékenyebb szinten a termesztésben. Az ismertebb régi szőlőfajtáink többsége csak néhány tíz hektáron, a kevésbé elterjedtek többsége meg már csak fajtagyűjteményekben található meg.
A "hungarikum" a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség.A kétezres évek elején többirányú összefogás eredményeként szerveződő, a magyarság értékeit összegezni, rendszerezni kívánó mozgalom indult útjára. Széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetések eredményeként született meg végül a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, azaz a hungarikum törvény, amelyet az Országgyűlés 2012. április 2-án fogadott el egyhangú döntéssel. Célja, hogy megfelelő jogi keretet adjon a magyarság egésze számára fontos értékek azonosításához, dokumentálásához, hozzájárulva ezzel az összegyűjtött értékek szélesebb körben való megismertetéséhez.
A hungarikum törvény, mely 2012. július 1‑én lépett hatályba, az alábbiak szerint határozza meg a hungarikum fogalmát:
"hungarikum: gyűjtőfogalom, amely - szakterületi kategóriák szerinti besorolásban nyilvántartva - olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye."
Hogyan válhat valami hungarikummá? A nemzeti értékpiramis alulról építkező elvének megfelelően, a meghatározott formanyomtatvány kitöltésével bárki javasolhat értéket az alap szintű értéktárakba történő felvételre. A felvételt követően az immár ún. nemzeti érték felterjeszthető a Hungarikum Bizottsághoz a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek közé, majd pozitív döntést követően újabb felterjesztéssel a Hungarikumok Gyűjteményének hungarikumai közé.
Ezen elv alól kivételt a Hungarikum Bizottság 2013. január 31-i döntésével a hungarikum törvény erre vonatkozó III. 12. § (2) bekezdése alapján, azaz a törvény erejénél fogva hungarikummá minősített 12 érték képez. Mindezek a magyarországi UNESCO világörökségi helyszínek és a szellemi kulturális örökség területéről kerültek be a Hungarikumok Gyűjteményébe.
Forrás: www.hungarikum.hu. , Lezsák Sándor közösségi oldala
(2025.11.13.)


