GYÁSZ - ÉLETÉNEK 93. ÉVÉBEN MEGHALT ESTERHÁZY ALICE, ISTEN SZOLGÁJA ESTERHÁZY JÁNOS LEÁNYA

A rendszerváltozás után eltökélten, ám sikertelenül küzdött édesapja csehországi és szlovákiai /felvidéki/ rehabilitálásáért. Egy korábbi interjúban élete legboldogabb napjának azt nevezte, amikor hat évtizeddel édesapja halála után sor kerülhetett földi maradványainak eltemetésére az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban.

Az Esterházy János Zarándokközpont a Facebook-oldalán tette közzé, hogy november 20-án, csütörtökön elhunyt Esterházy Malfatti Alice Maria (1932–2025), Isten szolgája Esterházy János leánya. A gyászjelentés szerint hosszú szenvedés után, életének 93. évében adta vissza lelkét Teremtőjének. A Zarándokközpont bejegyzésében hozzátették: az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban december 3-án 16 órakor megtartott első szerdai szentmisét felajánlva imádkoznak Esterházy Alice asszony lelki üdvéért.

Esterházy Malfatti Alice Maria 1932. november 1-jén született Budapesten. Elemi iskoláit Nyitraújlakon végezte, középiskoláit pedig a budapesti Szent Margit Intézetben és az Erzsébet Gimnáziumban fejezte be. Édesapja letartóztatásáig családjával Nyitraújlakon élt, majd 1945 után édesanyjával, Serényi Líviával és bátyjával Budapesten, az Istenhegyi úti családi villában lakott.

A Zarándokközpont által közölt életrajz kiemeli:

Bátyja 1947-ben Nyugatra szökött, őt azonban származása miatt „osztályidegenként” egyetemre nem vették fel, ezért 1949-ig a Kefegyárban dolgozott.

Ebben az évben édesanyjával együtt kilakoltatták, majd a Heves megyei Tarnaméra Fogacs pusztai munkatáborba deportálták, ahol nehéz mezőgazdasági munkát végeztek.

Súlyos betegsége miatt az egri kórházba szökött, ahol megoperálták, ám később a rendőrség letartóztatta, és a Mosonyi utcai fogdába szállította. A kényszerlakhely elhagyása miatt fél évre a mélykúti munkatáborba zárták, majd ismét visszavitték Fogacs pusztára, ahol továbbra is fizikai munkát kellett végeznie. Ez idő alatt édesanyját ideg-összeroppanás miatt az egri kórház zárt osztályára szállították.

Mint a Zarándokközpont megjegyzi, 1953-ban – Sztálin halála után – megszűnt a deportálása, ám Budapestre csak illegálisan térhetett vissza, ahonnan korábban ki volt tiltva. Egy éven át ismerőseinél bujkálva dolgozott vasgyárban, majd egy műanyag- és gumiszövetkezetben.

1955-ben – „kalandos körülmények között” – sikerült Ausztriába menekülnie. Bécsben nagybátyja, Esterházy László vette pártfogásba, majd ösztöndíjat nyert az amerikai Sacred Heart College-be, ahol gazdasági és politikai tanulmányokat folytatott, B.A. diplomát szerezve.

1958-ban állást kapott a bécsi International Atomic Energy Agency-nél, ahol 12 éven át dolgozott. 1970-ben feleségül ment Gioacchino Malfattihoz, akivel Rómába költözött. Házasságukból két fia született: Giovanni és Roberto. 

A rendszerváltozás után  eltökélten, ám sikertelenül küzdött édesapja (cseh)szlovákiai rehabilitálásáért.

Egy korábbi interjúban élete legboldogabb napjának azt nevezte, amikor hat évtizeddel édesapja halála után sor kerülhetett földi maradványainak eltemetésére az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban.

"Életem legszebb napjaként éltem át a szeptember 16-i temetést, 70 évvel apám halálra ítélése és 60 évvel mírovi mártírhalála után. Azóta is hálát érzek a szívemben, ha Alsóbodokra gondolok. Hálát Paulisz Boldizsár iránt, aki ezt a csodálatos emlékkápolnát megálmodta és óriási erőfeszítéssel, áldozatvállalással megteremtette. Hálát családtagjai iránt is, akiknek támogatásával ez az álom valósággá válhatott. Hálával emlékezem a tervező mérnökökre és minden munkatársra, akiket megismertem Boldizsár révén, s akik fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy ez a csodálatos emlékhely a kitűzött ünnepnapra elkészüljön és méltóképp felkészülhessen édesapám urnájának befogadására. Mindenkinek köszönöm, akik részt vettek az emlékhely, s vele az egész környék széppé varázsolásának folyamatában, illetve a temetési ünnepség ily felemelő megrendezésében. Hiszem, hogy mindezzel óriási szolgálatot tettek a Felvidék és egész nemzetünk jövője számára is, melynek egyre nagyobb szüksége van az apám által vállalt és képviselt értékekre."

A Zarándokközpont emlékeztet arra is, hogy Áder János köztársasági elnök 2013-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel ismerte el életútját.

A laudációban Németh Zsolt úgy fogalmazott:

„Esterházy János a vérével, Esterházy Alice az iránta egy életen át tanúsított hűségével tett tanúságot…"

Esterházy János (1901-1957) a két világháború közötti időszakban, majd a második világháború idején következetesen küzdött a felvidéki magyarok megmaradásáért és jogaiért. A második világháborúban a szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként 1942. május 15-én nem szavazta meg a szlovák állam törvényhozásában a zsidók deportálását. Ennek ellenére a háború után háborús bűnösnek nyilvánították, és halálra ítélték. Később az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták. 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében halt meg.

via felvidek.ma