Műhelykonferencia a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a RETÖRKIBEN
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár műhelykonferenciával emlékezett meg a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. A 2000. június 13-én elfogadott 58/2000. sz. határozat értelmében Kovács Béla kisgazda politikus elhurcolásának napja, február 25-e minden évben a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja. Ennek keretében egy öt előadásból álló, a RETÖRKI munkatársainak kutatásaiból összeállított műhelykonferencia került megrendezésre.
A program Riba András László levéltár és szakmafejlesztési igazgató köszöntőjével és megnyitó gondolataival kezdődött. A tudományos szekciót Strausz Péter tudományos igazgató vezette. Elsőként Kovács Balázs tudományos segédmunkatárs Kovács Béla kisgazda politikusról tartott az emléknap bevezetőjeként is funkcionáló biográfiai előadást.Bagi György levéltári csoportvezető „Elnémított harangok” címmel, az egyházi sorsokról, a vallásos embereket ért traumákról és az áldozatokról adott képet. Marschal Adrienn tudományos munkatárs a diktatúra éveiben fenntartott magyarországi büntető-, munka- és átnevelő táborok történetét mutatta be.
Nagymihály Zoltán tudományos segédmunkatárs a kommunista hatalomátvételt, az arra adott válaszokat vizsgálta felülnézeti szempontból az emigráció sajtójára fókuszálva. Utolsó előadóként Szénási Dorottya kutatási munkatárs az 1956-os forradalom következményeként az Egyesült Államokba emigrált magyarokról beszélt a Szabad Európa Rádióhoz eljuttatott levelekre fókuszálva. A szekcióelőadások után lehetőség nyílt a témák megvitatására és a felmerült kérdések megválaszolására is.
Forrás: retorki.hu
(2026.02.26.)


