Átadták a megújult Izsáki Sportcsarnokot
367 millió forintból újult meg a sportcsarnok Izsákon
Február 27-én, ünnepélyes keretek között adták át a felújított izsáki sportcsarnokot. Az ünnepség alkalmából jelen volt Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Lenkei Róbert választókerületi kabinetfőnök, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés tagja, Kicsiny László, a Bács-Kiskun Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Lakatos Tamás, Izsák város polgármestere. Az eseményen Bajkó Zoltán római katolikus plébános és Magyar Csanád református lelkész Isten áldást kértek a megújult épületre és mindazokra, akik azt használják.
2025 áprilisában kezdődött meg, majd sikeresen lezárult a sportcsarnok átfogó energetikai korszerűsítése. A 32 éve épült, a város életében meghatározó szerepet betöltő létesítmény felújítása a TOP Plusz „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című pályázati felhívás keretében valósult meg. A projekt megvalósításához Izsák Város Önkormányzata 367,37 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el.A fejlesztés elsődleges célja a sportcsarnok energiahatékonyságának jelentős javítása, az épület gazdaságosabb és komfortosabb működésének biztosítása, valamint a szén-dioxid-kibocsátás mintegy kétharmados csökkentése volt.
A kivitelezés során 2400 négyzetméteren megújult a tetőhéjazat és korszerű födémszigetelés készült, 1400 négyzetméteren homlokzatszigetelést valósítottak meg, továbbá 800 négyzetméteren kicserélték a nyílászárókat. Teljes egészében megújult az épület gépészeti rendszere is: modern gázkazánok és korszerű légbefúvó berendezések kerültek beépítésre a hatékonyabb és fenntarthatóbb üzemeltetés érdekében.
A beruházás részeként akadálymentesített rámpa és mozgáskorlátozott mosdó is létesült, így a sportcsarnok mindenki számára könnyebben és biztonságosabban hozzáférhetővé vált.
A rendezvényen az ünnepélyes szalagátvágáson részt vett: Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, Molnárné dr. Lezsák Anna, a Hungarikum Liget igazgatója, Lenkei Róbert választókerületi kabinetfőnök, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés tagja, Kicsiny László, a Bács-Kiskun Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Lakatos Tamás, Izsák város polgármestere. A szalagátvágást követően Halmi Norbert hegedűművész és Hejbl Anna művésztanár rövid koncerttel emelték az esemény fényét.
Lakatos Tamás polgármester beszédében részletesen ismertette a felújítás eredményeit, kiemelve az épület esztétikai és energetikai megújulását. Mint fogalmazott, a sportcsarnok generációk történeteit őrzi, amelyre joggal büszkék az izsákiak. Az ikonikus létesítmény nemcsak sporteseményeknek, hanem kulturális és közösségi rendezvényeknek is méltó otthont biztosít. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik a beruházás előkészítésében és megvalósításában részt vettek, külön is megemlítve Lezsák Sándor országgyűlési képviselő támogatását, amely jelentős mértékben hozzájárult a fejlesztés megvalósulásához. Hangsúlyozta: az összefogás, a közös munka és a hit abban, hogy egymást támogatva maradandó értékeket teremthetünk, Izsák közösségének legfőbb ereje. Mint fogalmazott, bízik benne, hogy a megújult sportcsarnok hosszú évtizedeken át szolgálja a sportot, az egészséget, a közösséget és az összetartozást.
Kicsiny László ügyvezető igazgató beszédében rámutatott: Izsákon ez már a harmadik jelentős energetikai korszerűsítés, amely hosszú távon költséghatékonyságot és fenntartható működést biztosít a város számára. Gondolatait Mahatma Gandhi idézetével indította: „Légy a változás, amit a világban is szeretnél látni.” Hangsúlyozta, hogy a fejlesztés úgy szolgálja a jelen közösségét, hogy közben a jövő nemzedékeinek érdekeit is szem előtt tartja.
Lezsák Sándor országgyűlési képviselő köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik – sokszor a nyilvánosság előtt láthatatlanul – dolgoztak a sportcsarnok megújulásán. Kiemelte Izsák magas színvonalú oktatási és sportéletét, amelyek további erősítését a jövőben is támogatni kívánja, különös figyelemmel a kézilabdára. Arra ösztönözte az önkormányzatot, hogy továbbra is fordítson kiemelt figyelmet és erőforrásokat az értékteremtő területekre, hiszen a minőségi oktatás és sportélet erősíti a település megtartó erejét. Hangsúlyozta: Izsák példaértékű munkát végez, értéktára és közösségi összefogása a következő évek fejlődésének biztos alapját jelenti.
A megújult izsáki sportcsarnok méltó módon szolgálja tovább a város és a térség közösségét, hozzájárulva Izsák fenntartható fejlődéséhez és élhető jövőjéhez – fogalmazott a honatya.
Fotó: Botka Boglárka
sz.
(2026.02.28.)


