HÁBORÚ
Támadás ért egy lányiskolát. A halálos áldozatok száma: 85, köztük gyerekek. Összesen 201 áldozatról, és 747 sérültről számolt be a Le Monde a Vörös Félhold információi alapján. Az iskola épületét fényes nappal bombázták, amikor tele volt gyerekekkel.
Sajnos az előjelekből, nevezetesen a csütörtöki genfi tárgyalássorozat eredménytelensége után már sejteni lehetett, hogy Izrael meg fogja támadni Iránt.Donald Trump szombaton, a közösségi oldalán megerősítette, hogy Washington beszállt, jelentős harci műveleteket indított az iráni Iszlám Köztársaság ellen, a közvetlen fenyegetések felszámolása és az amerikai nép védelme érdekében.
Az amerikai elnök a nukleáris diplomácia kudarcát jelölte meg okként, amely kiváltotta az újabb hadműveletet. Az amerikai elnök azt állítja, hogy bár a tavalyi hadművelet során megsemmisítették a rezsim nukleáris programját s a támadás után többször megpróbáltak tárgyalni az iráni rezsimmel, azonban megállapodásra nem jutottak, mert a figyelmeztetések ellenére folytatta Irán a nukleáris fegyverek fejlesztését, ráadásul olyan nagy hatótávolságú rakéták kifejlesztésén is dolgozott, amelyek akár az amerikai kontinensig is eljuthattak volna.
A Reuters három korábbi forrására hivatkozva kétségbe vonta, hogy Irán képes lenne a megnevezett hatékonyságú fegyverek kifejlesztésére.
Az USA elnöke miközben az iráni rezsim elleni várható hadműveleteket részletezte, elismerte, hogy a hadművelet amerikai áldozatok kockázatát is magukban hordozzák. Halál vár az iráni katonákra, ha nem teszik le a fegyvert, ezzel zárta videóüzenetét az amerikai elnök.
Támadás ért egy lányiskolát. A halálos áldozatok száma: 85, köztük gyerekek. Összesen 201 áldozatról, és 747 sérültről számolt be a Le Monde a Vörös Félhold információi alapján. Az iskola épületét fényes nappal bombázták, amikor tele volt gyerekekkel.
Fotón: a lebombázott dél-iráni lányiskola épülete, kép forrása: AFP
Papolczy Gizella


