KÍSÉRLET AZ ÁLLAMPÁRT LEBONTÁSÁRA - Reform Műhely és Reformkörök

RETÖRKI - KRONOLÓGIA

A kecskeméti találkozón az állampárt szakadása elmaradt. Pozsgay Imre felszólalásában leszögezte, hogy nem kezdeményezi az MSZMP felbontását, mivel nem rendelkeznek reális tervekkel arra, hogy miként is lehetne véghezvinni a szétválást. Gombár Csaba szerint békés, tárgyalásos úton kell, hogy megtörténjen a szakadás. A békés szétváláshoz azonban hiányzott a platformszabadság érvényesülése, a szétválásra vonatkozó konkrét program, és azok a vezetők is, akik levezényelték volna a folyamatot. Tartottak attól is, hogy nem szétválás, hanem szétesés következik be az MSZMP-ben, ami pedig hatalmi vákuumot eredményezett volna.

A reformköri mozgalom 1989 elején indult, előzményének elsősorban a szegedi kezdeményezés és az 1984-ben kezdődött „szellemi országjárás” tekinthető, mely során vezető reformerek járták az országot és tartottak előadásokat a változtatások szükségességéről –írja Madácsy Tamás történész.
 
Ilyen értelmiségi volt többek között Bihari Mihály, Ágh Attila és Kéri László. Előadásaik lehetőséget, egyfajta fórumot biztosítottak helyi és országos ügyek megvitatására. E kezdeményezésnek lett később intézményes formája a reformkör, melyek szerveződéséhez hozzájárult Pozsgay Imre államminiszter 1989. január végi bejelentése a többpártrendszer szükségességének elismeréséről és 1956 népfelkelésre való átértékeléséről. A közvélemény és a média egyaránt átalakulóban volt, új politikai szereplők jelentek meg a színen és egyre inkább felértékelődött a vidéki értelmiség szerepe. Mindezek együttesen járultak hozzá a vidéki értelmiség szerveződéséhez.
 
 
1989. március 3-án Kecskeméten is megalakult az MSZMP Reformköre. Előzetesen 32-en jelezték, hogy szeretnének részt venni a tanácskozáson, de végül csak 13-an jelentek meg a Széchényi-városi pártszékházban. A Petőfi Népe 1989. évi március 6-i számában megjelent beszámoló alapján a tagok között volt orvos, pártmunkás, és vállalatigazgató is – zömében 40 év alatti értelmiségiek. Az alakuló ülésen a résztvevők elmondták, hogy céljuk a reformfolyamatok kibontakozásának felgyorsítása, ugyanakkor kinyilvánították, hogy nem kívánnak a párt szervezeti szabályzatával ellentétes tevékenységet folytatni, tehát új, önálló frakciót létrehozni. Leszögezték, hogy a reformkör intézménye olyan alulról jövő kezdeményezés, amely lehetőséget biztosít a társadalmat érintő kérdések megvitatására, valamint egyfajta kontrollként működhet a párt nyilvánossághoz való viszonyában. A reformkör létjogosultságával kapcsolatban fontos kérdés volt, hogy mennyire lehet a reformokkal kapcsolatos viták megfelelő platformja egy olyan szervezet, amely hasonló politikai nézeteket vallókat tömörít egy szervezetbe.
 
Az 1989. április 15-én, Kecskeméten Reformműhely címmel megrendezett tanácskozás lehetőséget adott arra, hogy megszervezzék a reformkörök első találkozóját is. A tanácskozáson mintegy 30 reformkör 80 tagja jelent meg; a Budapesti Reformkörnek kb. 10 tagja volt ott. A reformkörök képviseletében Gombár Csaba, Keserű Imre, Géczi József, Szabó Zoltán és Szántó György kapott szót és fogalmazta meg a fennálló viszonyokkal szembeni kritikájukat. Később ez az esemény a pártszakadás elszalasztott esélyeként maradt fenn a résztvevők emlékezetében. A tanácskozás fő kérdése azonban az volt, hogy sikerül-e megszervezni az MSZMP reformszárnyát. A kecskeméti találkozón felszínre kerültek azok a hiányosságok, amelyek megakadályozták a gyors és hatékony szerveződést. Egyik ilyen hiányosság volt, hogy a reformszárny vezetésére kiszemelt politikusok – Pozsgay Imre és Nyers Rezső – nem nyilvánították ki szándékukat a reformszárny megszervezésére.
 
A felszólalók közül Gombár Csaba elmondta, hogy a jelenlegi válságból egyetlen kivezető út a pártszakadás. Ez azért elengedhetetlen, mert az MSZMP-n belül olyan ellentétek feszülnek, hogy a párt nem találhat partnert egy koalícióhoz. Ezután előadta 5 pontból álló megoldási javaslatát: 1. a reformköröket tovább kell szervezni, tömegmozgalommá kell válniuk; 2. egy bizottság felállítása szükséges, amely a reformkörök munkáját összehangolja; 3. a reformszárnynak lapot kell indítania; 4. a reformkörök programját el kell készíteni és el kell fogadni; 5. rendkívüli pártkongresszust kell összehívni. Gombár felszólalásában azt a kritikát is kimondta és megoldandó feladatként tárta a résztvevők elé, hogy a reformkörökbe tömörült párttagoknak nincs politikai vezetőjük, aki vállalja és elvégzi a reformszárny megszervezését és irányítását.
 
Keserű Imre felszólalásában azt a kérdést boncolgatta, hogy „Milyen értelemben van ma az MSZMP-nek centruma?” Kijelentette, hogy a centrum nem képvisel politikai alternatívát, csak hatalmi alternatívát. Véleménye szerint lennének megfelelő vezetők, akiknek vállalniuk kell, hogy a kezdeményezés élére álljanak. Szántó György egy pártkongresszus szükségességét sürgette, és az azelőtt álló feladatokat elemezte. Véleményének adott hangot, hogy a pártszakadás kérdéséről is ezen a kongeresszuson kell dönteni. Beszélt továbbá a platformszabadság értelmezéséről, bírálva a KB munkabizottság ezzel kapcsolatos tervezetét, és azt, hogy a pártvezetés nem képes megoldást kínálni az országot sújtó válság megoldására. Szabó Zoltán a reformköröket párton belüli értelmiségi mozgalomként jellemezte. Elmondta, hogy a piacgazdaság és a parlamenti demokrácia bevezetése nem elkerülhető. Ezek után ismertette a Budapesti Reformkör célját. Hozzászólásának végén arról beszélt, hogy a reformköri mozgalomnak szüksége van vezetőkre, kiemelte Nyers Rezsőt és Pozsgay Imrét, mint erre alkalmas személyeket.
 
A kecskeméti találkozón az állampárt szakadása elmaradt. Pozsgay Imre felszólalásában leszögezte, hogy nem kezdeményezi az MSZMP felbontását, mivel nem rendelkeznek reális tervekkel arra, hogy miként is lehetne véghezvinni a szétválást. Gombár Csaba szerint békés, tárgyalásos úton kell, hogy megtörténjen a szakadás. A békés szétváláshoz azonban hiányzott a platformszabadság érvényesülése, a szétválásra vonatkozó konkrét program, és azok a vezetők is, akik levezényelték volna a folyamatot. Tartottak attól is, hogy nem szétválás, hanem szétesés következik be az MSZMP-ben, ami pedig hatalmi vákuumot eredményezett volna.
 
 
A reformértelmiség a rendszerváltás szükségességét belátva egy új párt megalakulását várta a kecskeméti találkozótól. Ez a gondolat végigvonult a reform-körök történetén, egészen az MSZP 1989. október eleji megalakulásáig. A radikális szakítás ugyanakkor Kecskeméten még nem következett be, azonban egyértelművé vált, hogy a reformkörök mozgalmának alapvető célja lesz az állampárt lebontása és egy új baloldali párt megalapítása. Május folyamán az ország több pontján jöttek létre újabb körök, melyeknek 1989 nyarán és őszén meghatározó szerepük lett abban, hogy az MSZMP nem fordult szembe az átmenet irányával. 1989 októberében tartott rendkívüli pártkongresszuson a párt feloszlatását és az MSZP megalakítását szorgalmazták, a későbbiekben pedig számos egykori reformkörös kapott vezető pozíciót az új pártban.
 
Forrás: retorki.hu
(2026.04.15.)