JÉZUS URUNK ÜZENETE: NEM ADHATJUK FEL! IGENIS VAN FELTÁMADÁS SZÁMUNKRA IS

Ha reménytelennek tűnik a helyzetünk, akkor is, ígérjük meg mindannyian, egymást is erősítve és mondjuk hangosan: Nem adjuk fel! Még hangosabban, de már személyes érintettségünket is kifejezve: Nem adom fel! Mert Krisztus feltámadt!


Ősi, szárnyaló, a modern ember számára egzotikusan hangzó énekeket hallhatunk, amelyek különös hangulatot árasztanak. Emelkedett, ünnepélyes hanghordozással, ünnepélyes szövegek szólnak, tüzek gyulladnak, gyertyák égnek, a sötétséget eloszlatja a húsvéti gyertya fénye. Mindenütt jelképes cselekedeteket látunk, jelképeket hordozunk, amelyeket meg kell magyaráznunk. Könyvtárnyi az irodalom, amely ezeket a külsőségeket megmagyarázza. Amikor azt mondjuk a liturgikus cselekmény végén, hogy szép volt, akkor talán sokszor azt sem tudjuk, hogy mit dicsérünk. Ennyire távol lenne tőlünk és ennyire nem mond semmit nekünk a feltámadás ténye? Ilyen távol van hétköznapi életünktől, napjaink valóságától?
 
Azért tegyünk egy kísérletet, hogy hitünknek ezt a nagy, szent titkát integráljuk, hogy beállítsuk saját, életünkbe, személyes életünk részévé tegyük.
 
Kotorásszunk először a gyermekkor emlékeink között: Maradtál már magadra egy félelmetes, sötét szobában, amikor semmi biztató hang nem törte meg magányodat? Amikor igazságtalanság ért, még szüleid sem értettek meg, amikor egyedül maradtál igazságoddal? Amikor úgy érezted, hogy nem ért meg senki. Amikor úgy láttad, hogy a felnőttek, még szüleid sem értettek meg. Amikor úgy érezted, hogy testvéreid, családod tagjai is ellenségeid lettek. Amikor igazságtalanság ért, akár az iskolában, amikor tanáraid másoknak kedveztek, téged méltánytalanul alul értékeltek. Amikor mindenki magadra hagyott, szinte kiközösítettek, talán még ki is gúnyoltak, és nem állt melléd senki sem, amikor leginkább szükséged lett volna valakire.  Amikor úgy láttad, hogy mindenkinek jobb sora van, mint neked, te vagy mindenben az utolsó és az elhanyagolt.
 
De menjünk tovább, a felnőtt, majd az idős korra. Amikor már nem védett a család meleg fészke, de még nem tudtál a magad lábára állni. Mennyire magadra maradtál kételyeiddel, egzisztenciális problémáiddal. Nem számíthattál, vagy nem akartál számítani szüleidre, családtagjaidra, magad lábán azonban nem tudtál létezni. Úgy tűnt, hogy gazdátlan vagy, nem kellesz senkinek, senki sem kíváncsi rád. Csalódások emberekben, tekintélyekben, szerelmekben. Engem senki sem szeret, - fogalmaztad meg. Akikre felnéztél, kiderült, hogy nem számíthatsz rájuk, mások, mint akiknek gondoltad őket. De csalódtál magadban is, sokszor túlbecsülted képességeidet, lehetőségeidet, vagy éppen fordítva, alkalmatlannak láttad magad mindenre. Nekem úgysem sikerül semmi, és pontosan így is lett. Helytelen önismereted következtében eltévesztetted az utat a pályaválasztáskor.  Kiderült, hogy rosszul döntöttél, rosszul választottál, és most egy egész életen át azt a munkát kell végezned, amihez igazából semmi közöd. Reménytelen, hogy kitörj az önként választott korlátok közül.
 
Házasság. Vártál az igazira, és nem jött. Nem is jön. És már reményed sincs arra, hogy megtaláld, hogy rád találjon. S ha jönne is, már későn. Magadra maradtál. Egyedül. Pedig mennyi szép terved lett volna, ahogyan azt elképzelted.
 
Vagy ha azt hitted, hogy megtaláltad az igazit, de kiderült, hogy tévedés volt a házasságod. Nem olyan, mint ahogyan megterveztétek együtt. Akiről azt hitted, hogy kitart melletted tűzön, vízen át, megfutamodott. Megszégyenültél önmagad, megszégyenültél a világ előtt, családtagjaid, gyermekeid előtt, megaláztak. Úgy tűnik, hogy még szerelmedben is kudarcot vallottál. Úgy tűnik, hogy zátonyra futott az életed, zátonyra futott családod élete is. Minden összetört. Nincs kibúvó. Be vagy falazva egy házasság áttörhetetlen falai közé.  Vagy magadban csalódtál, nem voltál elég erős a kísértések idején, amelyek óhatatlanul eljönnek az ember életében. És ezért maradtál magadra. Így kell leélned, esetleg magányban a hátralevő életed. Esetleg egyedül kell viselned egy egész családnak, gyermekeidnek gondját, baját, lelki és anyagi terheit.
 
Vagy ott van a család. Eljutottál oda, hogy gyermekeid felcseperedtek. Nevelted őket tisztességre, becsületre, istenfélelemre. Meg kellett érned azt, hogy elszakadtak tőled. Ami neked szent, azt lenézik, nem becsülik, talán a hátad mögött még ki is nevetik. Életük egészen más irányt vett, mint amilyennek elképzelted. Hiába való volt minden erőfeszítésed, hogy megnyerjed őket Istennek, Jézus Krisztusnak, az Egyháznak.
 
Ott vannak nagyobb közösségeink életét befolyásoló események, amelyek megaláznak minket magyar mivoltunkban. Nemzetünk kiszolgáltatottsága gazdasági, lelki értelemben. Semmitmondó ügyekben lemondásra lehet kényszeríteni egy elnököt akár, megmutatva: veletek, magyarokkal azt csinálunk, amit akarunk. Úgy alázunk meg benneteket, ahogyan az nekünk tetszik. Vonatkozik ez a soha ki nem fizethető adósságra, a bármikor leértékelhető fizetőeszközre.
 
Kedves Testvérem!
Tudom, hogy az élet buktatóinak, kísértéseinek felsorolása nem teljes. Mindenki gondolatban odateszi a saját terheit, saját, személyes keresztjeit, amelyek megpróbálják hitét, szeretetét, és reménytelenség kísértését hordozzák. De tudnunk kell, tudnod kell, hogy Jézus már ezeket a terheket, a testi, lelki fájdalomnak szenvedését, a magára maradottság, a meg nem értettség terheit elviselte. Sőt, halálában a keresztfán a teljes magányt, beleértve az Istentől való elhagyatottság kínjait is hordozta, amikor a zsoltárossal mondta: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem. De szavait így folytatta: Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
 
Ez a talán hosszúra sikerült, fájdalmas felsorolás azért volt szükséges, hogy életünk buktatóit felmérve, átéljük, hogy nekünk, keresztényeknek adva van a megoldás nehéz helyzetünkben is. Jézus Krisztus, aki kereszthalálával szeretetből vállalta emberségünk minden fájdalmat, lehetséges szenvedését, feltámadásával üzen ma nekünk. Nem adhatjuk fel! Igenis: van feltámadás számunkra is. Minden helyzetben, minden nyomorúságból, bármilyen reménytelen helyzetből, ha az ő szeretetpéldáját követjük, tanítását megfogadjuk.
Tehát ebben foglalhatjuk össze magunk, személyes életünk számára a feltámadás tanítását: Nem adjuk fel! Ígérjük meg mindannyian, egymást is erősítve és mondjuk hangosan: Nem adjuk fel! Még hangosabban, de már személyes érintettségünket is kifejezve: Nem adom fel! Mert Krisztus feltámadt!
 
Reisz Pál ferences atya, a Hit Pajzsa Díj ide kitüntetettje