Levéltári kalandozások workshop idén harmadik alkalommal
Április 24-én, pénteken „Levéltári kalandozások – foglalkozások a történelem nyomában” címmel levéltár-pedagógiai továbbképzést és workshopot szervezett az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Magyar Levéltárosok Egyesülete. Az érdeklődők között volt levéltáros, pedagógus, diák, sőt még restaurátor is.
Marton József, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársa különleges forráscsoportot választott levéltár-pedagógiai bemutatója témájául, hisz egy korábbi francia diákcsoport lakiteleki látogatása adta az ötletet a szakmai workshopra készített Külföldre került magyar ügyről Magyarországra került külföldieknek – egy nemzetközi levéltár-pedagógiai program című foglalkozásának.A frankofón magyar emigráció egyik képviselőjének, Szilágyi József (akinek hagyatéka a RETÖRKI Levéltárába került) dokumentumai között a hazai kommunistaellenes mozgalmak egy izgalmas fejezetének iratait őrzik a RETÖRKI-ben. A jeles újságíró angol és francia nyelvű dokumentumai olyan forráscsoportot jelentettek, amivel egy idegen nyelvű csoport igényeire szabva is lehet levéltár-pedagógiai foglalkozást készíteni, ráadásul kiváló terepül szolgáltak e diákcsoportnak arra, hogy megismerjenek valamit abból a világból, amivel „a nálunknál szerencsésebb nemzeteknek” nem kellett megismerkedniük, de ami nagy példa a magyar hazafiságról is. A foglalkozás során, három interaktív, forrásalapú feladaton keresztül gondolatban végigjárhatóak ennek az ellenállásnak egyes állomásai, melyeket így nevezhetnénk el: publication – reproduction – propagation.
Marton József ezt a nem szokványos foglalkozást mutatta be – sokszor az adott helyzethez is alkalmazkodva –, hisz egyszerre kellett a társintézményeket képviselő kollégák (levéltárosok, levéltár-pedagógus és muzeológus szakemberek), aktív középiskolai tanárok, valamint diákok számára is érdekes és szakmailag inspiráló előadást tartani.
A workshop egy kerekasztal-beszélgetéssel zárult, ahol pedagógusok – köztük a RETÖRKI munkatársa, Chira Csongor – beszélgettek a levéltár-pedagógiai foglalkozások közoktatásban betöltött szerepéről és lehetőségeiről.
Rapali Vivien Regina írása
Forrás: retorki.hu
(2026.04.28.)


