A NYUGATI FOGSÁG LEGEMBERTELENEBB VÁLTOZATA A FRANCIA VOLT

Dr. Nyári Gábor, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár ügyvezető igazgatójának előadása a KÉSZ Budapest – Belvárosi Csoport rendezvényén.

A hadifoglyok közt volt egy olyan anekdota, hogy a szovjet és a francia hadifogság között egyetlen különbség van: Franciaországban kevésbé van hideg.

„Az 1945-ös emigránsok több mint 800 ezren voltak, de ennek a csoportnak a történetét alig ismerjük. A gazdasági kivándorlókról és az 1956-os emigrációról sokkal többet tudunk” – kezdte előadását május 27-én Nyári Gábor a budapesti Szent Kinga Közösségi Otthonban.
 
800 ezer és 1 millió közé tehető azoknak a magyaroknak a száma, akiket Nyugaton ért a háború vége. De mely rétegek tartoztak ebbe a becsült számba? A civilek, akik tudták, milyen a kommunista terror, emlékeztek 1919-re, így a szovjet katonák elől menekültek, voltak, akik az esetleges felelősségre vonás miatt távoztak, ez egy hivatalnok réteg, voltak, akiket a nyilasok telepítettek ki és voltak azok a katonák és leventék, akiket szolgálat közben ért idegen földön a háború vége. Megtudtuk, hogy a kitelepítettek alatt a Szálasi-kormány által a volt Harmadik Birodalom területére szervezetten telepített állami alkalmazottakat, valamint a koncentrációs táborokból szabadultakat kell érteni.
 
Ők tehát a 45-ösök.
Bár a civil menekülteket nem tartották fogságban, de idegen területen jóval nehezebb az újrakezdés. Csak Bajoroszágban 10.8 millió civil menekült élt, ők Magyarországról, cseh és lengyel területekről érkeztek. A történész megemlítette, hogy az USA és szövetségesei nem készültek fel erre, csak 2-3 millió emberrel számoltak.
 
Az egykori magyar katonák és leventék oszlottak szét a legnagyobb területen; Bajorországtól Karintián át a francia zónáig.
 
A második világháborúban a katonák jogait és kötelezettségeit a nemzetközi hadijog, elsősorban az 1929-es genfi egyezmények határozták meg, viszont a leventék de jure nem katonák, így a hadifogoly táborokban az ő sorsuk rosszabb volt a fogságba esett katonáéknál.
 
A Magyar Királyi Honvédség tagjai brit, francia, vagy amerikai hadifogságba estek. A brit hadsereg csak az általános kapituláció után találkozott a honvédséggel, ezért a magyarokat nem ellenségként, hanem Surrendered Enemy Personnel-ként (SEP) kezelték. 1945. szeptember 20-án a brit katonai hatóságok megszüntették a magyarok hadifogoly státuszát, hazatérésük elé nem gördítettek akadályt. Az augusztus végi adatok szerint ekkor körülbelül 4.335 katona lehetett brit fogságban Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a hivatalos eljárással szemben több egykori magyar katona is hosszabb időre maradt brit fogságban, illetve a szeptember 20-i rendelkezésig a tisztek egy részét megpróbálták titkosszolgálati célokra beszervezni.
 
Az amerikai és francia fenntartású táborokban embertelen körülmények uralkodtak. Az amerikaiak között a leghírhedtebb a Rajna közeli kisváros, Bad Kreuznach tábora volt. A tábor őrsége a foglyokon végeztek lőgyakorlatokat, hiszen ekkora tömeggel nem kellett elszámolni. Előfordult, hogy sós halat adtak nekik ebédre, majd elzárták előlük a vízcsapot. Legjobban a pockingi foglyokkal bántak. A tábornak saját újságja és tábori színháza volt, amit Vaszary Piroska vezetett.
 
A francia hadifogság sokkal rosszabb volt, holott hazánk és Franciaország közt nem volt háborús viszony. Rennes valódi haláltábor volt. 42 ezer főből 12 ezren haltak meg az embertelen bánásmód miatt. Még büszkék is voltak rá, hogy nagyobb volt a halálozási arány, mint korábban a bergen-belseni náci koncentrációs táborban. Dieppében 40 kilósra fogyasztották a foglyokat. Az őrök gödröket ásattak velük, amiben napokig kellett feküdniük. A leventékre nem vonatkozott a genfi egyezmény, így a gyarmati tisztek rajtuk élték ki ferde hajlamaikat. A hadifoglyok közt volt egy olyan anekdota, hogy a szovjet és a francia hadifogság között egyetlen különbség van: Franciaországban kevésbé van hideg.
 
A magyar civilek hivatalos státusza tisztázatlan. A menekülők nagy része a hajdani koncentrációs táborokban kaptak szállást. Élelemért munkát vállalhattak, imahelyeket, barakk-iskolákat hoztak létre. A magyar  civilek közt kb. 1300 házaságkötést regisztráltak, és hozzávetőlegesen 3000 gyerek született – ezt a keresztelési kivonatból tudjuk.
 
NyáriGábor közölte, hogy a hazatérés eléggé kockázatos volt. Mégis 1945 és 1947 között a „45-ösök” közül 700.000–725.000 fő hazatért, 100.000–120.000 személy – előbb másik európai országba, majd később más földrészre – kivándorolt, 160.000-en pedig német területeken maradtak. Embertelen körülmények között, barakk- és sátortáborokban éltek, ahol a mindennapi betevő falatért is meg kellett küzdeniük. Miután Németországot kettészelték, 50 ezren az USA-ba, 15 ezren Ausztráliába, 12 ezren Kanadába, 10 ezren Dél-Amerikába, 15 ezren Nyugat-Európába (Belgium, Hollandia), 8  ezren egyéb tájakra költöztek, például Új-Zélandra, vagy Dél-Afrikába.
 
A történész kiemelte, hogy az EMIGRÁCIÓ MEGMARADT MAGYARNAK. ŐRÍZTE A KULTÚRÁJÁT, NYELVÉT. TAGJAI MEGTARTOTTÁK IDENTITÁSUKAT.
 
Nyári Gábor olyan Nyugat-Európában működő magyar szervezeteket mutatott be, mint a Magyar Szabadság Mozgalom, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a Müncheni Magyar Iroda, valamint ezek kapcsolata az egyes országok intézményeivel és az Egyesült Államok magyar szervezeteivel.
 
Kiemelte, hogy ezek nem fasiszta csoportosulások, hanem az előző éra nemzeti, keresztény, konzervatív társadalmi és politikai eszméit valló szervezetek voltak. Kiemelten fontos számára a Magyar Szabadság Mozgalom által megszervezett, zarándoklattal összekötött altöttingi országgyűlés 1947. augusztus 20-án, illetve a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége végzett hírszerző tevékenysége.
 
Új menekültekként megjelentek az úgynevezett „47-esek”, akik az 1945-ben kialakult köztársasági alapokon álltak, de a kommunisták a hatalomátvétel lépéseivel őket is elüldözték. Elsősorban azok távoztak, akik tevékenyen részt vettek a politikában, az ő végső céljuk az Amerikai Egyesült Államok volt. A „45-ösök” és a „47-esek” között kibékíthetetlen ellentét alakult ki. A konzervatívok a demokratákat kommunistának, a demokraták a konzervatívokat pedig fasisztának tartották. Abban sem tudtak megegyezni, hogy a 45-ös, vagy a 39-es választás volt-e hivatalos szempontból az utolsó. A „47-esek” bár jóval kevesebben voltak, mégis olyan nemzetközi politikai támogatást kaptak, amilyenben a „45-ösök” sohasem részesültek. Így történhetett, hogy a menekült magyarok többsége a konzervatív Magyar Szabadság Mozgalmat vagy a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét támogatta, a nemzetközi befolyást mégis az Egyesült Államok által támogatott Magyar Nemzeti Bizottmány szerzett.
 
Nyári Gábor leszögezte, hogy a 45-ösök kikerülve a menekülttáborokból, elsősorban a történelmi egyházak segítségével létrehozták segélyszervezeteiket, kiépítettek egy színvonalas iskolahálózatot, és ápolták a magyar nyelvet és a kultúrát.
 
m.a.
(2026.05.27.)