GRAZ A KOMMUNISTÁKÉ LETT
Ausztria második lenagyobb városát, a körülbelül 300 ezer fős Grazot 36 %-kal, 54 %-os részvétel mellett nyerte a KPÖ.Karintia legendás vezetője volt az 58 éves korában autóbalesetben, több mint gyanús körülmények között, elhunyt Jörg Haider. Az ő nevét a világon mindenki ismerte. A mostani tartományi vezetőről nem sokat hallani. Mindenesetre az elmúlt vasárnapi, kánikulai voksolás eredményével újra felhívták magukra a figyelmet az osztrák választók, akik Ausztria második legnagyobb városának élére beszavazták az Osztrák Kommunista Pártot (KPÖ).
Bár a párt országos eredménye csekélynek mondható, mindössze 2.4 %-os, Grazot mégis sikerült bevennie. A siker kovácsa – mondják– a párt elnöke Elke Khar. A munkáscsaládban felnőtt, 64 éves asszony szociális érzékenységét, szerénységét, s a köz érdekében, a városi tanácsban végzett eredményes munkáját díjazták a graziak.
Az 1980-as évek végén, rokonoknál voltam Voitsbergben. A rendezett stájer kisvárosban megakadt a szemem egy kimatricázott bódén. Valahogy nem illett oda. Kérdezem a vendéglátóimat, mi ez a sufni itt a város közepén. A kommunisták székháza, jött a válasz. Jót derültünk, s megállapítottuk, ez így helyes.
Az Economist egyik felmérése szerint divatba jönnek lassan Nyugat-Európa szerte a kommunisták.
Változnak az idők.
Papolczy Gizella


