AKI SZELET VET…

Kezdetben, amit az exe fölpanaszolt róla, kicsit túlzásnak tartottam. Nehéz hinni, még elképzelni is, azt a sok rosszat (a kíméletlenséget, a lelki kínzást, a terrorizálást, a lealacsonyítást, és az egyéb, válogatottan kegyetlen játékot, amit családi körben, a négy fal között űzött).
 
Később untam a vele való állandó foglalkozást.
Azután direkt idegesített,  hogy már a hírek is csak róla szóltak.
 
Végül az, hogy a választáson résztvevők több mint a fele, benne a megmentőjét látta, lesújtott, mert a kampány vége felé már mutogatta a foga fehérjét.
Egyre többször jutott eszembe, amit egy hozzá legközelebb álló mondott róla. Ha annak csak a fele igaz, éppen elég. Rossz előérzetem volt: ekkora hatalom az álmoskönyv szerint is személyiségromboló.
Amit a kormányzati dokumentumok átadás-átvétele kapcsán magának megengedett, már jelzésértékű volt.
 
Amit pedig, kormányra kerülése óta a parlamentben művel, vérlázító. Példátlan durvaság, tapsviharral jutalmazva.
 
Itt nem csak a személyes gátlástalanság zavaró, a jó ízlés vagy a visszafogottság teljes hiánya meghökkentő, hanem az, hogy az egyik legfőbb közjogi méltóság járatja le saját magával együtt a teljes államgépezet működtetéséért felelősöket és a pozíciókat, le egészen a sárga földig. Ismétlem, tapsviharral honorálva.
 
Azt mondja, rendszert vált.
Hogy hová vezet ez?
Láttuk nem? „Sétál az utcán ez a két gazfickó. Munkaidőben, dologtalanul fecserésznek a kamerák kereszttüzében!” Gondolja a felhevített állampolgár, aki a tévéből hallja, hogy a kurva anyjukat, rohadt tolvajok, itt lopják még a napot is az égről: odafordul és szembeköpi az egyiket. Jelesül a miniszterelnököt. Hát kérem, ahol kormányzás helyett csak fűrészelnek, ott hullik a forgács. Aki szelet vet, vihart arat.
 
Papolczy Gizella