KÖZÉP-EURÓPAI SORSKÖZÖSSÉG, VAGY EGY ÁLLANDÓAN VÁLTOZÓ KÖZBÜLSŐ RÉGIÓ?

Mit jelent a közép-európaiság? Létezik-e egyáltalán Közép-Európa, és ha igen, hol húzódnak a határai? Melyek azok a kulturális, történeti, politikai és társadalmi tényezők, amelyek meghatározzák a régiót? – ezekre a kérdésekre keresték a választ szeptember 25-én a "Nemzetek a hátsó udvarban?" című pódiumbeszélgetés vendégei a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) budapesti tanácstermében.

A „Kutatók Éjszakája”-programsorozathoz kapcsolódó eseményen a Rendszerváltó Szemle 2026/2–3. számának fő témáját, a közép-európai gondolatot, és annak változását vitatta meg Bajcsi Ildikó, a Selye János Egyetem Tanárképző Kar Történelem Tanszékének adjunktusa, Halász Iván, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszékének egyetemi tanára, Pálinkás Barnabás, RETÖRKI Levéltári és Szakmafejlesztési Központjának igazgatóhelyettese és Strausz Péter, a RETÖRKI Tudományos Kutatóközpontjának igazgatója, Kovács Balázs, a RETÖRKI Tudományos Kutatóközpontjának szakmai titkárának moderálásával.
 
2005 óta létezik a Kutatók éjszakája program hazánkban, és immár negyedik alkalommal vesz részt benne a RETÖRKI. Idén tehát egy lapszámbemutatóval egybekötött pódiumbeszélgetést szerveztek, ahol két vendég és két helyi kollega fejtette ki véleményét arról az igen csak heterogén régióról, amiben élünk.
 
Létezik-e egyáltalán Közép-Európa, és ha igen, kinek mit jelent? – tette fel első körkérdését Kovács Balázs, aki közölte, hogy erről a fogalomról először a sport berkeiben halott, és felidézte az 1920-as évektől a ’90-es évek elejéig tartó Mitropa Kupát, Európa első nemzetközi labdarúgó kupasorozatát, amelyben klubcsapatok szerepeltek, és megemlítette a Közép-Európa Rali (Central European Rally) nemzetközi autóversenyt.
 
Az utóbbi húsz évben „Közép-Európa” témája újjáéledő értelmezések tárgyává vált, és a rendezvények, intézmények elnevezései bizony megtévesztőek. A Mitropa Kupában olasz csapatok is játszottak, és nem hiszem, hogy egy szicíliai magát közép-európainak mondaná.
 
Bajcsi Ildikó szerint igen nehéz meghatározni Közép-Európa fogalmát, és a történészek közt sincs ebben egyetértés. Egy adott korban és az adott régión belül élők számára mást és mást jelent/jelentett Közép-Európa. Halász Iván úgy véli, hogy egy relatív fogalomról van szó, attól függ honnan és milyen érdekből beszélünk térségünkről. A fogalom változott, hiszen sokáig Németország is Közép-Európa része volt. Az NKE tanára szerint most, pillanatnyilag a Németország és Oroszország közti részt nevezik a legtöbben Közép-, vagy Köztes Európának. Halász professzor megemlítette, hogy hajdani tanára, Niederhauser Emil, Széchenyi-díjas magyar történész élete végéig Kelet-Európáról beszélt, aminek van keleti és nyugati része. Arról is beszélt, hogy Lembergtől Prágáig, Krakkótól Kolozsvárig nagyon hasonlóak a kőszínházak, a templomok, és a régi kávéházak. Számára Közép-Európa az a hely, ahol otthonosan érzi magát. A dizájn és a környezet nagyon meghatározó. Pálinkás Barnabás is az otthonosság érzést emelte ki. Fontos, hogy ki honnan tekint erre a térségre. Megemlítette, hogy szeptember 25-én a Habsburg Ottó Alapítvány konferenciáján Catherine Horel, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) kutatási igazgatója arról beszélt, hogy Normandiából nézve mi már Kelet-Európa vagyunk. Ám ha Groznijból tekintünk Budapestre, akkor a fejlett Nyugathoz tartozunk. Strausz Péter úgy gondolja, hogy Közép-Európa leírható a volt Monarchiával, plusz Lengyelországgal és Baltikum egyes államaival. Felhívta a figyelmet a kulturális identitás hasonlóságára, és arra, hogy sokszor azonos kihívások, problémák foglalkoztatták a régió népeit. Színes, önálló, egymással kapcsolatban élő nemzetek közösségeként látja a RETÖRKI tudományos igazgatója Közép-Európát.
 
Bajcsi Ildikó a komáromi zsidóság kapcsán arra világított rá, hogy az identitásváltozások nem követik rögtön az állam és a határok megváltozását. Azt is leszögezte, hogy mind a csehszlovák, mind a budapesti hatóságok felhasználták politikai céljaikra a komáromi zsidók többes kötődését. Felvidéki kollegája, Halász Iván egyetértett abban, hogy nem egyetlen identitásban, hanem identitásrétegekben kell gondolkozni. Pálinkás Barnabás és Strausz Péter szerint a lokális történetek ismerete elengedhetetlen a közép-európai sorsközösség megértéséhez.
 
Szerkesztőségünk kérdésére, hogy a vallásnak mekkora az identitásképző ereje, Bajcsi Ildikó és Halász Iván azt válaszolta, hogy éppen azért, mert a Szlovákiában élő magyarok és szlovákok többsége katolikus, erősebb az asszimiláció, mint Erdélyben, ahol a románok, a keleti, teljesen más kultúrájú ortodoxiához tartoznak.
 
Medveczky Attila
(2026.09.27.)