EZ VOLT AZ IGAZI PROPAGANDA - 1956 MEGHAMISÍTÁSA 1981-BEN

RETÖRKI KRONOLÓGIA

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1981. április 28-án tárgyalta a Javaslat a Politikai Bizottságnak a politikai agitáció és propaganda időszerű feladataira című dokumentumot. A Javaslat felhívta a figyelmet arra, hogy a forradalom 25. évfordulója kapcsán megerősödő hazai ellenséges-ellenzéki körök és a nyugati emigráció által elkezdett kampányszerű megemlékezések alááshatják a párt és a rendszer iránti bizalmat. Ennek ellensúlyozására olyan propagandatevékenységet kell folytatni, amely a rendelkezésre álló széles eszköztárat felhasználva hangsúlyozza 1956 ellenforradalmi minősítését és az elmúlt negyedszázad eredményeit. Ez a recept nem volt új, ugyanezt a módszert alkalmazták 1966-ban, a forradalom tizedik évfordulója kapcsán is, 1981-ben viszont a propaganda már huszonöt évre, egy egész korszaknyi időre hivatkozva érvelhetett a rendszer működőképessége mellett.

A forradalom huszonötödik évfordulójára az MSZMP nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy a hivatalos 1956-narratívát megerősítse. Ennek okai részben hazai, részben nemzetközi eseményekben és folyamatokban keresendők. A lengyelországi válság, a tüntetések, sztrájkok nyugtalanítóan hatottak a térség kommunista országainak vezetéseire, és „szinte nagyítót helyeztek” az 1956-os magyarországi forradalom eseményei fölé. Kádár János a Központi Bizottság 1981. április 28-i ülésén maga is az aktívabb propagandatevékenységet látta szükségesnek, okként első helyen említve a lengyel eseményeket, amelyekről úgy vélte, hogy az nem csupán lengyel ügy, hanem „a szocialista világ központi problémája, a nemzetközi kommunista mozgalom központi problémája, a világpolitikának egy központi problémája”. Aktív volt a nyugati emigráció is, amelynek tevékenységét szintén a hazai és a nemzetközi propaganda fokozásával kívánták ellensúlyozni. Emellett a döntésben szerepet játszott még a hazai ellenzék tevékenysége, amely a Bibó-emlékkönyv kapcsán mutatott aktivitást, illetve az a tény, hogy a társadalom és a párttagság jelentős részének már nem volt közvetlen tapasztalata 1956-ról, így a folytonosság fenntartása érdekében egyébként is szükségessé vált a széleskörű „ismeretterjesztés”.
 
Az MSZMP Politikai Bizottsága 1981. április 28-án tárgyalta a Javaslat a Politikai Bizottságnak a politikai agitáció és propaganda időszerű feladataira című dokumentumot. A Javaslat felhívta a figyelmet arra, hogy a forradalom 25. évfordulója kapcsán megerősödő hazai ellenséges-ellenzéki körök és a nyugati emigráció által elkezdett kampányszerű megemlékezések alááshatják a párt és a rendszer iránti bizalmat. Ennek ellensúlyozására olyan propagandatevékenységet kell folytatni, amely a rendelkezésre álló széles eszköztárat felhasználva hangsúlyozza 1956 ellenforradalmi minősítését és az elmúlt negyedszázad eredményeit. Ez a recept nem volt új, ugyanezt a módszert alkalmazták 1966-ban, a forradalom tizedik évfordulója kapcsán is, 1981-ben viszont a propaganda már huszonöt évre, egy egész korszaknyi időre hivatkozva érvelhetett a rendszer működőképessége mellett.
 
A dokumentum nyomán hozott PB határozat a propagandatevékenység történeti kontextusba ágyazását irányozta elő néhány olyan konkrét dátumhoz kötve, amelyek a hivatalos múltnarratívában könnyű kapcsolódási pontokat jelentettek a belföldi és külföldi propagandamunkában egyaránt. Ezek egyike volt 1956, amellyel kapcsolatban a határozat a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását, az MSZMP 1956. december 5-i határozatát, a Munkásőrség és a KISZ megalakulását, valamint az MSZMP 1957. június 27– 29-i országos értekezletét látta szükségesnek kiemelni. A határozat kiemelte, hogy a meghatározott célok elérése érdekében aktivizálni kell a könyvkiadás, a tömegtájékoztatás, az oktatás, a tudományok, valamint a kulturális élet intézményeit és szereplőit, a munka koordinálására pedig a Központi Bizottság Agitációs és Propaganda, a Tudományos, Közoktatási és Kulturális, Külügyi, valamint a Közigazgatási és Adminisztratív Osztályai hozzanak létre egy bizottságot.
 
Az áprilisi határozat alapján a Népszabadság szerkesztőbizottsága az 1956-tal kapcsolatos propagandatevékenység céljait szem előtt tartva elkészítette két cikksorozat tervét. Az egyik Ez történt címmel a forradalom eseménytörténetére összpontosít, a másik pedig A lenini úton címmel az azóta eltelt 25 évre. Az ismeretterjesztő jellegű, interjúkat és dokumentumokat is tartalmazó cikkek célközönségét – tekintettel arra, hogy a lakosság 44%-a 30 éven aluli, a párttagság 74%-a pedig 1956 után lett párttag – elsősorban a negyven év alattiak körében határozták meg, a politikai szempontok érvényesítése érdekében pedig konzultációs partnerként Aczél Györgyöt jelölték ki.
 
Az Ez történt cikksorozat 1981. szeptember 13-án indult a Történelmi lecke című bevezetővel. A cikk 1956 megítélésével kapcsolatban átvette a „nemzeti tragédia” kifejezést, amelyet Kádár János 1972-ben, az Országház Vadásztermében elmondott születésnapi beszédében használt 1956 jellemzésére. Bár mind hazai, mind nemzetközi színtéren többen úgy vélték, hogy a főtitkár szavai egy új 1956-értelmezés elővágását jelentették, valójában nem fogalmi, csupán fogalmazási újításról volt szó. A cikk lényegi eleme továbbá annak a vádnak a – kissé ügyetlen – semlegesítése, miszerint a hivatalos propaganda elhallgatja 1956 valódi történetét. A sorozat részeit szeptember 13-a és október 25-e között a szombati és vasárnapi lapszámokban közölték, a szerzők Rényi Péter, Szántó Jenő, Szabó László, Pintér István, Várnai Ferenc, Sólyom József és Vértes Imre voltak. A sorozat később kötetként is megjelent. A Politikai Bizottság a cikksorozatot, valamint a rádióban elhangzott műsorokat és a Filmhíradó filmjeit hasznosnak és jónak ítélte meg, amelynek eredményei jól hasznosíthatóak a propagandamunkában.
 
A másik, A lenini úton című cikksorozat közlésére ezek után, november 7-e és december 20-a között került sor, szintén a hétvégi számokban. A cikkek a forradalom óta eltelt 25 év eredményeit méltatták a gazdaság, a kultúra, a tudomány, a külkapcsolatok terén, mindezt természetesen a párt politikájának középpontba helyezésével. Szerzői Tóth Pál, Rényi Péter, Szabó László, Fekete Gábor, Orosz István, Sőtér Edit, Tóth Benedek, Földes István, Eötvös Pál, Kovács Dénes és Szabó L. István voltak. Ahogy az Ez történt, úgy A lenini úton is megjelent külön kötetben.
 
A Népszabadság cikksorozatai a szélesebb tömegekhez szóltak. A tudományos közélet, a párt- és állami apparátusban dolgozók orientálására egyebek mellett az MSZMP elméleti és politikai folyóirata, a Társadalmi Szemle szolgált, amely egyfajta társadalomtudományi műhelyként, mélyebb összefüggéseken keresztül foglalkozott a párt politikájával. A Politikai Bizottság az 1981. június 15-i ülésén több olyan, a propagandában közvetítő szerepet betölteni képes intézményről és folyóiratról is tárgyalt, amelyek munkájára az évforduló kapcsán számított. A MSZMP Társadalomtudományi Intézete, az MSZMP Politikai Főiskolája és a Pártélet című folyóirat mellett ilyen volt a Társadalmi Szemle is. Mind a négy esetben a feladatkörre, a munkamódszerre és a szervezeti felépítésre vonatkozóan fogadtak el határozatokat. A Társadalmi Szemle esetében a határozat előírta, hogy a folyóirat „…elméletileg világítsa meg a párt politikájának alapvető kérdéseit; igyekezzék leszűrni a gyakorlati tapasztalatokból általánosítható következtetéseket; a propagandamunka eszközeivel segítse elő a párt politikájának végrehajtását; legyen egyike a társadalomtudományi műhelyeknek, amely a marxizmus-leninizmus művelésével, a döntések előkészítésében való alkotó munkájával hozzájárul a politika alakításához; segítsen a propagandamunkában és a politikai életben a vitás elméleti kérdések tisztázásában”. A határozat ezt követően részletekbe menően szabályozta a szerkesztőség összetételét, politikai felügyeletét és munkarendjét.
 
A Társadalmi Szemle 1981 júniusában egy éven át közölt sorozatot indított Folytonosság és megújulás – Az MSZMP útjának tanulságai címmel. A sorozat vállalása szerint az MSZMP közvetlen előtörténetétől kezdődően tanulmányok, cikkek és interjúk közlésével vázolta fel az 1956 óta eltelt 25 év eseményeit és folyamatait. A fentebb bemutatott előzmények ismeretében tanulságosnak mondható írás Erényi Tibor sorozatot bevezető dolgozata, amely a történelem és a politika kapcsolatának kérdését járja körül, érvelve a történettudomány – és általában a társadalomtudományok – politikától való függetlensége és a kutatói autonómia megléte mellett.
 
1956 értékelésének témájához Berecz János tanulmánya jelentette a hangadó írást. Berecz pályája során következetesen képviselte 1956-tal kapcsolatban az ellenforradalmi narratívát. Nevéhez fűződik a korszak e témában írt egyik legismertebb könyve, az Ellenforradalom tollal és fegyverrel. Az 1969-ben napvilágot látott kötet bővített és javított változatát 1981-ben újra kiadták. Berecz Társadalmi Szemlében megjelent írása nem hordozott újat sem újra kiadott könyvéhez, sem általában a forradalommal kapcsolatos kutatásokhoz képest, de megjelenésnek nem is ez volt a célja. A tanulmány – a primer információkon túl – egyfajta vezérfonalat és értelmezési keretet adott a sorozat következő részeinek, elsősorban a dokumentumoknak és a visszaemlékezéseknek. Ő írta a sorozat lezáró írását is, amely a következő év júliusában jelent meg, és amely nemzetközi összefüggések kereteiben vizsgálta a konszolidáció időszakának eredményeit.
 
 
A külső és belső körülmények együttesen diktálták az MSZMP számára azt az offenzív propagandatevékenységet, amely a forradalommal kapcsolatban az 1981-es évet jellemezte. A pártvezetés sikeresnek minősítette az év során e kérdésben meghozott intézkedéseket és az elért eredményeket. Joggal tehette, hiszen az évforduló kapcsán kitűzött célt, az ellenforradalmi értelmezés megerősítését és más értelmezések elhallgatását elérték. A párt stratégiájában, alkalmazott eszközeiben és módszereiben visszanyúlt a korábbi példához, a tizedik évfordulóhoz. A korábban kipróbált és bizonyított stratégia ezúttal is bevált, de a huszonötödik évforduló az utolsó nagy emlékezetpolitikai győzelmet jelentette 1956 értelmezésében az MSZMP számára. A következő évfordulóra, 1986-ra a párt már a kibontakozó politikai-társadalmi-gazdasági válság foglyává vált, majd jött a rendszerváltás, ami az MSZMP végét jelentette.
 
Jónás Róbert történész írása
 
Forrás: retorki.hu
(2026.10.23.)