NA, ELVTÁRSAK, JÖN A SZTALINI TISZTOGATÁS NÉMETORSZÁGBAN?
BALOLDALI ÚJSÁGÍRÓK ÉS SZOCDEM POLITIKUSOK A SZÉLSŐBAL, A LINKE CÉLKERESZTJÉBEN
A Spiegel újságírói ellen egy mesterséges intelligenciával készített, hamis címlapot terjesztenek a szélsőbaloldali csoportok. A „Névtelenség nevei” feliratú alkotás a hat érintett szerzőt célozza meg, akiket a lap egy korábbi, Eralpról, a belrini tartományi választás Linke-párti győzteséről szóló leleplező írás miatt vettek célba.
A hamisítványt Julius Betschka, a Stern újságírója hozta nyilvánosságra, miután az egyik belső csevegőcsoportból eljutott hozzá a kép. A szakember szerint a montázs egyértelmű megfélemlítési kísérlet, amellyel a kritikus újságírókat kívánják megbélyegezni. A képet több, a Linke párthoz köthető fiók és palesztinpárti csoport is megosztotta a közösségi médiában.
Az előzményekről tudni érdemes, hogy a Elif Eralp berlini főpolgármester a szélsőbalos Die Linke vezető politikusa Berlinben, ahol a szeptemberi tartományi választásokat követően épp ez a párt alakíthat kormányt, vélhetően a Zöldekkel és a szocdemekkel. Adott is egy interjút a Der Spiegelnek, ám amikor apróbb javítások céljából a lap megküldte neki a nyers változatot, ő nem csak az általa eszközölt javításokat, de a hozzáfűzött kommentárokat is megküldte véletlenül a lapnak. Ebből pedig kiderül, hogy Eralp retteg a látszólag Die Linke szekerét toló iszlamista, palesztinbarát és radikálisan Izrael-ellenes aktivistáktól, és az interjú miatt konkrétan az életét félti.
Az egyébként baloldali Der Spiegel tőle szokatlan gerincességgel lehozta a számára véletlenül elküldött anyagot, amiből oltári botrány kerekedett. Ez az esemény motiválta a szélsőbalosok reakcióit. Mi azért feltesszük a költői kérdés, hogy ha hasonló hibát követett volna egy mainstream vezető politikus, akkor is így járt volna-e a lap, vagy sem…?
NEM VÉLETLEN, HOGY EDDIG TÖBB MINT 1500 SZOCDEM TAG, KÖZTÜK A VÉDELMI MINISZTER, ELLENZI A BERLINI SZOCDEM-LINKE-ZÖLDEK KOALÍCIÓT
A Junge Freiheit november cikke szerint a „Semmi áron” nyílt levelet 1525 szociáldemokrata írta alá. Köztük van Boris Pistorius szövetségi védelmi miniszter , Karl Lauterbach, Nancy Faeser, Christine Lambrecht és Ulla Schmidt korábbi szövetségi miniszterek, valamint Sigmar Gabriel, az SPD korábbi elnöke.
A kezdeményezést a berlini alapszervezet is támogatja. Franziska Giffey (SPD) gazdasági szenátor és Martin Hikel, a berlini tartományi alapszervezet korábbi elnöke is az aláírók között van. Számos Bundestag-tag is aláírta, köztük az SPD parlamenti csoportjának belpolitikai szóvivője, Sebastian Fiedler.
Fotó:montázs, Elif Eralp berlini főpolgármester és Sztalin
Forrás: Junge Freihet


